Gizella Hotel
Gizella Hotel Leírása A szálloda épülete Veszprém egyik legrégebbi negyedében, a már az Árpád korban létező Szent Katalin váralja település területén található. A városrész nevét az 1240-ben alapított zárdáról kapta.A Jókai utca 48. számú épület egy korábbi barokk ház falainak felhasználásával a 18. században épült a káptalani jószágkormányzóság számára. Kisebb belső és külső változtatásokkal lényegében a késő barokk jellegét megőrizve maradt ránk. Egykor földszintjén az utca felőli traktusban üzletek voltak. A földszint többi helyiségében és az emelet egy részén irodák helyezkedtek el. A telken álló, az udvart körbefoglaló különböző melléképületeket mára elbontották. A 18. század végén átépítették úgy, hogy a földszinti mélyebb járószintek megtartásával megmagasították az épületet. Lényegében ekkor alakult ki az épület mai boltozatrendszere. A 19. század végén, illetve a 20. század elején megemelték a járószintet, ami összefüggésben lehet a Séd-patak áradásaival. Erre az időre tehető a földszinti nyílások ablakká alakítása, valamint a homlokzatok mára fennmaradt külső képe is. 1945 után megszűnt az épület káptalani jószágigazgatósági funkciója és iskolává alakították át.2002 áprilisában ebben az épületben- megőrizve barokk jellegét - megnyílt Veszprém egyik legújabb szállodája. Ajánljuk ezt a környezetet mindazoknak, akik szeretnek feltöltődni a természet és a tradíciók szépsége által. A hotel éttermének szellemisége is ezt sugározza. A vár ódon, hangulatos utcáihoz, tereihez közvetlen lépcső vezet fel. A festői patakpart és a veszprémi belváros ideális sétákat kínál. Fényképek a hotelről.
|
A városSzolgáltatások
| |